Barátkozzunk a növénnyel! - Aki magot szeretne venni legálisan, forduljon az alábbi termelőhöz!
Ma már érdemes elgondolkodni azon is, hogy ne csak fákat ütessünk, hanem kendert is.
Aki karácsonyra kendert nevel és azt díszíti fel, annak szívesen ajánlunk Zsugorka díszekhez alapanyagot (ld. webáruház)

Fontos az elejére: az fb változtatott a nem magánszemély oldalak működésén,   így amennyiben érdekel 1-1 bejegyzés követése, akkor szükséges a bejegyzés jobb sarkában legördülő menüben az értesítések bekapcsolása akkor is,
ha hozzászóltál a bejegyzéshez, ez van. Az oldalt azért hoztam létre, mert rengeteg fals/fél információ kering a kendertermesztésről Magyarországon. Szeretném tisztázni, és segítséget nyújtani mindazoknak akik megpróbálják visszaszerezni e páratlan/szinte egyedül álló növény becsületét. Az oldal kizárólag a 0,2% alatti tetrás növényekről szól, azon belül a virág, és ehhez kapcsolódó pozdorja melléktermék felhasználása az elsőrendű cél. Minden más csak ezek utáni melléktermék, de érinteni fogjuk. Utalást sem szeretnék marira és juanra, ez az oldal nem erről szól, leginkább mert a magyar jog nem ismeri ezt a kifejezést.

Kender a növénynek a neve, nem cannabis vagy kannabisz. Kannabisznak a növény virágzó felső 30 cm-t nevezte a jog az elmúlt pár évben, és ezzel nagyon sokan beszaladnak okoska csapdájába, bár a latin/angol neve valóban cannabis, írni sem mindegy, hogy mit írsz.Kender és kész, vagy mint az ó-szövetségben nevezik:
knh bssm /kaneh bossm vagy valami ilyesmi is lehet a hivatkozottmegnevezése/

Kiegészítés: ahogy betették a gyógyszer törvénybe is, változtattak/szigorítottak rajta és minden virágzó vagy termőrészt cannabis vagy kannabiszra minősítettek a felső 30cm alatti részen is több lépcsőben. Amennyiben tetszik az oldal és kíváncsi vagy a frissítésekre, pipáld be az értesítések minden eseményről kis kockát, a követed legördülő menüpontban -a tetszik gomb mellett-, értesítések felirat toll szimbólumra kattintást követően, bejegyzések kis kocka. (szerk: ez a facebookra vonatkozik)
Így értesítést kapsz az oldalnak minden mozzanatáról, és nem maradsz le semmiről, mivel nem napi szinten teszek közzé posztot.

Kender – Ipari termesztésben 

Az árakról:

1,1kg kb 100ezer szem 10.000,-Ft;

11kg kb 1millió szem 90.000,-Ft;

110kg kb 10millió szem 650.000,-Ft;

10tonna 56millió forint; a szállítás benne van, díjtalan.

Név, cím, a.n., sz.ig.szám és a vetési terület helyrajzi száma kell szerződés kötéshez,
Kifizetéshez adó-és tb.szám pluszba.

11g magból 10nm-en 1kg tiszta száraz virágot biztosan tudsz szüretelni 3hónap alatt, de 300g akkor is meg van, ha majd mindent elrontasz.

/a nagyon kis tételű szállításokat töröltem, sok vele a macera/
Kender – Ipari termesztésben Átlagosan 79% azaz 4/5 a hivatalos csíraképesség. Le lehet szűrni 95-98%-ra, de nem sok értelme van.
 
Kender – Ipari termesztésben Amit tudni kell még:
100/79 szem magból a mezőn kb 10 lányt tudsz felnevelni, a többi elhal igyekezetében valami miatt, vagy fiú lesz és kasztrálni kell.
Az arányt lehet javítani dédelgetéssel, de az a mennyiség rovására megy
József Cseri Kender – Ipari termesztésben Ez gyalázatos eredmény. Mi az hogy “igyekezetében”? Érthetőbben nem lehet?
Kender – Ipari termesztésben József Cseri 100db magból kb 10db kifejlett női egyedet tudsz szüretelni, nekem ennyi sikerül általában, van amikor több, de szinte sosem kevesebb.
Persze volt már 100% veszteségem is amikor valakivel közösben dolgoztam.
A 10 db kifejlett női egyed ad minimum 1kg száraz tisztított virágot általában, van amikor több, de sosem kevesebb nálam. És általában 1-3000 kifejlett női egyeddel bírok el 1évben amikor jó erőben vagyok, ezt lehet számolni átlagban fejenként a minőségi virágkertészetben , az e feletti tőszám már a minőség rovására megy /fő esetében szerintem.
De ha utána számolsz mennyi kg//60-100e.magszemet vetsz el hektáronként és abból mennyi cséplésaljat tudsz összeszedni? és ennek 3-10% gyanta-és ennek esetleg 20-50% hatóanyag-tartalommal, másnak ennyi sem jön össze szerintem.
Remélem így már érthetőbb?
Kender – Ipari termesztésben A megtermelt és leszüretelt/vágott növények feldolgozása során van olyan tevékenység ami bejelentés köteles 2016.01.01-től, és van olyan is ami engedély köteles.
bejelentés:
kapsz egy papírt, hogy ezt végzed, mindenki megkapja, nincs mérlegelés, valójában csak nyilvántartás,
ha nem akarsz nyilvántartásba kerülni azt nem végzed
engedély:
addig nem végezheted, amíg nincs engedélyed arra a termelés/feldolgozási szakaszra /majd később részletezem/
Kender – Ipari termesztésben Nem a termelés elkezdésekor kell a bejelentést tenni, hanem kizárólag a szárított növény feldolgozása során, ha a virágot speciális célra akarod felhasználni önállóan.
Kender – Ipari termesztésben Amit nagyon sokan összekevernek, az a vetőmag-termelésre vonatkozó jogszabály, a saját/eladási célra termelt növénnyel.
Mondanom sem kell, hogy az előbbinek sokkal komolyabb feltételeket szabnak a jogszabályok.
Saját/eladásra termelt növénynél kizárólag a saját/eladási érdek határozza meg az ültetést/szüretet/feldolgozás módját, a 0,2-n túl jelenleg.
Kender – Ipari termesztésben A legkisebbekkel kell kezdeni
azaz a magánszemély
/sok szempontból talán nekik van a legtöbb lehetőségük, később kiderül, miért/.
Első lépés a 0,2 alatti növénynek a magbeszerzése
/miután megfelelően trágyázott és előkészített talajod van, de erről később/
A 0,2-s magról kell egy igazolás, hogy az valóban 0,2 alatti.
Ezt a magszállító minden esetben plombával/zárjeggyel vagy szerződéssel igazolja.
A plomba/zárjegy akkor elengedhetetlen, ha támogatást akarsz igénybe venni.
Ilyenkor a minimális magmennyiség fajtától/kereskedőtől/évtől függően 5-10-25-50kg magvásárlást indukál.
Ilyenbe kezdők ritkán ugranak bele, vagy belerokkannak.
Értelemszerűen mag/Ft/kg árban a minél több annál olcsóbb.
Megjelentek a 0,05-1-2-3kg termékek is
Kender – Ipari termesztésben Nehogy eltűnjön az idővonal rejtekében Prof Bócsa egyik könyve, van rajta mit javítani, de alapnak tökéletes, mindent nem kell tudni belőle,
amit írok az jobb/újabb fejlesztés már bizonyos esetekre
 
Kender – Ipari termesztésben A bejelentés kötelezettség a 0,2 alatti növények feldolgozása során jelentkezik:
mint a szállítás, ha megállítanak az iratot kell bemutatni.
A növény virágával való kereskedés szintén bejelentés kötelezettséggel jár 2016.01.01-től.
Elvileg a raktározás is bejelentési kötelezettséget indukál, és van még egy pár egyéb dolog, ami a termelést nem befolyásolja.
És mindebben az legszebb, hogy azért szabályozták így a folyamatot, mert 12-15ezerFt befizetését követően életre szóló iratot kapsz, hogy a nyilvántartott tevékenységet végezheted.
Azt mondanom sem kell, ha tőlem vásárolsz vetőmagot, a nyilvántartásba elég ha én bejelentkezem, és mindent elintézek a saját nevem alatt,
egyébként bárki nyilvántartásba helyezheti a tevékenységét.
Kender – Ipari termesztésben (7) Az ENKK a Gytv. 15. § (15) bekezdése szerinti nyilvántartás alapján a nyilvántartásba vett adatokról tizenöt napon belül – visszavonásig hatályos – hatósági bizonyítványt ad ki.
A nyilvántartásba vételről a rendőrséget tájékoztatja.
A nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezet a (6) bekezdés szerinti bejelentés során közölt adatai megváltozásáról, vagy a tevékenység megszüntetéséről a nyilvántartást vezető szervet nyolc napon belül írásban tájékoztatja.
66/2012.kormányrendelet 3§ 7.pont
Sok egyéb dolog is van felsorolva a rendeletben a megtévesztés szinte tökéletes gyik formájában, nagyon sokszor kell olvasni és magyarul értelmezni, mert gyakran keverik becsesen jó szándékkal az ópium/mákszalma árnyékába.
Az életre szólás névleges, hiányos adatközlés esetén visszavonható.
Az 5.pontban van az életre szóló bejelentés.
6,pontban van a szállítás
Kender – Ipari termesztésben 10×10, 15×15, 20×20 30×30 cm sorokban vagy ezek kombinációjában rombusz formában érdemes ültetni, /a magok elhelyezkedése egymáshoz viszonyítva a talajban/, hogy tudjál köztük járkálni és metszeni /erről később/
a legeredményesebb, ha a gyommentesítő elfér a sorok között, a ritkított tőszám 30cm a Finola esetében, a többi fajtánál 1-2m közötti
Kb 7-10 nap alatt már zöld lesz a terület, megfelelő csapadék esetén.
14-35 nap után már meg tudod különböztetni a fiúkat a lányoktól, a fiúknak zacskójuk van, a lányoknak hosszú szőrük /bibeszál/
összetéveszthetetlen.
A zacskókat /pici álló majd oldalra lógó gömböcskék/ ott helyben edd meg bátran, vagy hűtőben tudod tárolni későbbre. /de nem sokáig/
A növények ilyenkor kb 15-30cm magasak, a fiú növényeket /mikor felismered/ metszőollóval tőben ki kell metszeni, salátának tökéletes szárastól is. /szárítva tartósíthatod fénytől védve de szellős helyen, de a vitamin mennyiség lecsökken/
Legkésőbb 40nap a vetéstől, már csak virágzó szűzlányaid vannak, és szüzességükre nagyon vigyázol, egyébként csak magházköpenyed /lepel levél/ lesz virághelyet.
Kizárólag a termőterületed elhelyezkedésén múlik, hogy mennyi virágod lesz.
60-80% virággal mindenki kalkulálhat március végi április eleji ültetésnél, van ahol májusival is 100%-ban virág szüretelhető.
Kender – Ipari termesztésben 1 BESZÚRÁS: sokan kérdezték miért jó 0,2 alatti növényeket termelni.
Egyrészt teljesen legális, másrészt 1kg virágban 1999,999999mg tetra található, ami megfelelő hőkezelést követően 100-500 adag igen jó minőségű gyógyító hatású élményt biztosít gyomron át.
Ehhez már csak hab a tortán, hogy 1kg növényben kb 25g CBD található megfelelő hőkezeléssel, aminek a mai kiskereskedelmi piaci ára 210-420ezerForint között van.
A CBD-ről és a tetráról /egy jó 6-s/ tudni kell, hogy minden típusú egészségügyi probléma eredményesen GYÓGYÍTHATÓ és nem csak kezelhető, mint a minden egyéb műanyag vegyszerrel.
Lehet életed végéig használnod kell, de ez biztosan nem árt, ha figyelembe vesszük, hogy a legalapvetőbb információs rendszerről beszélünk a sejtek közötti kommunikációban az élővilágban a Földön, ami minden fejlettebb életformában megtalálható, egészen a baktériumok csoportba szerveződéséig, amikből a különböző szerveid/testrészeid speciálisan “létre hoznak téged”.
Erről igazán többet nem is szeretnék most írni, bőven van róla információ a neten CBD alatt, de leginkább a Project CBD – ajánlom
    • Mihálovics István Vagyis senki nem szólhat azért ha itthon növesztek cbd kendert olyat ami agydaganatra jó lenne?Mondjuk folyamatos 3 palánta ami biztosítaná a beteg számára a gyógyulást?Van egyáltalán támogatás olyan fajtára ami jó az agydaganatra?Csak nagyban lehet csinálni vállalkozásban? Saját részre kizárólag gyógyulás céljából lehet, engedélyezett? Ha igen hol lehet engedélyt kérni és kapni itthon?
      Kender – Ipari termesztésben Mihálovics István , az agydaganat nagyon kényes és veszélyes dolog, nagyon nagy mennyiség kell a kezeléséhez.
      Ha kötsz velem szerződést, én adok hozzá magot hogy megpróbáld felnevelni legálisan és használni.
      DE, ha idegen növényt is belekeversz, biztos lehetsz benne hogy levágatom a kezed, és amíg bent vagy minden nap szét.urják a s.gged, max 3éven keresztűl, ha visszaeső vagy.
      Mihálovics István Köszönöm a segítséget de sajnos a párom tegnap reggel elment örökre. :'(
      Kender – Ipari termesztésben Mihálovics István Részvétem István,
      ennek ellenére igaz amit fentebb írtam, bár Nektek az az olaj kellett volna, ha sokkal hamarabb jelentkeztek, agyalj azért rajta, de nagyon sokat kell dolgozni a növénnyel komoly szaktudással és tapasztalattal, főleg ha olajat is akarsz belőle üdv
      Mihálovics István Köszönöm. Sajnos későn kerültél a képbe. Bár hamarabb fenyegettél volna. :'( További szép napot.
      Kender – Ipari termesztésben Nem fenyegetés, figyelmeztetés, hogy miket tartalmaz a szerződés, mivel vannak annyira hülye termelők akik ezek között akarják eldugni az egyéb növényeiket, ahelyett hogy a fasorban termelnék meg idegen földterületen KB 80-as IQ juk lehet azoknak, de van ilyen
    • Mihálovics István Értem. Én sem szó szerint gondoltam. De ha már itt tartunk ismerek egy 5 és egy 15 éves gyereket akik szintén agydaganatosok. Esetleg említhetlek a szüleiknek?
      Mihálovics István Szia Nagyné Adrienn olvass fentebb. Remélem nektek sikerül.
      Kender – Ipari termesztésben Ezekre van támogatás jelenleg, ha megfelelsz az egyéb előírásoknak, minden egyéb 0,2-s fajtára nincs, de bátran termelhető/nemesíthető
      http://ec.europa.eu/…/plant…/search//public/index.cfm…
      EC.EUROPA.EU
      EUROPA – Plants – Plant variety database
      EUROPA – Plants – Plant variety database
    Kender – Ipari termesztésben Magot jelenleg
    http://agromag.hu/hu/termekfejlesztes/107-kendernemesites
    13 magyar fajta, augusztus-szeptember-októberi szürettel, 2-5 méteresek /de előző év decemberben kell megrendelni és nekem még 1x sem sikerült megkapnom a megrendelt terméket, egyéb helyről kell rendelnem, bár nekem nem sok kedvem van vetőmagot termelni, nem éri meg/ külön rendelésre ezeket is tudom szállítani vagy nálam rendelve http://www.finola.fi/
    Fin auto-virágzót, júniustól szüretelhetőt lehet beszerezni Mo-n. /bármikor rendelhető tőlem/ 0,5-2m magas termelési módtól függően
    Ezeken kívül 3-4 olyan fajta van a Földön jelenleg amivel érdemes foglalkozni Mo. szabadföldi termesztésben.
    Ezeket nem lehetetlen, de nehézkes jelenleg beszerezni.
    Kender – Ipari termesztésben Statisztika, és elemzés mindenki magának,
    alul több lehetőség is van
    Kender – Ipari termesztésben 162/2003 kormányrendelet már a termelés folyamatát írja le.
    2005. XCV. Gyógyszertv- ben is van utalás, ha mégis forgalomba akarod hozni/kereskedni akarsz a virággal.
    Kender – Ipari termesztésben 100nm területen kb 1-10-50kg virág is szüretelhető egy szezonban,
    a tapasztalat és a tápanyag ellátás határozza meg az elérhető hozamot ezzal a növény tipussal amit ajánlok.
    A trágya/műtrágya/mikcoelem/baktérium /erről később bővebben/ kb 50ezerFt a 100nm-re, főleg az első évben., ha valóban mennyiséget szeretnél virágból szüretelni.
    Igen szüret, mert metszőolló kell kizárólag a műveléshez, meg kb 30m3 szárító/érlelő helyiség, kapálni nem kell.
    Első évben érdemes mély-talaj lazitassal majd forgatással a nagyon-sok szaraz szalmát beforgatni a nyers vagy szárított szerves-trágyával.
    Kis gereblyézés, majd lucerna vagy here/lóhere vetése következik, amihez 4-10 évig nem nyúlsz, max lekaszálod évente a nyulaknak, de jobb ha a területen hagyod komposztnak, ha nincsenek nyulaid.
    Kender – Ipari termesztésben Miután megkaptad a kendermagot, elülteted/veted.
    Vetést követően készítesz legalább 2 vízhatlan táblát vagy a terület négy sarkára 1-1-t, ahova kiírod a magszállító telefonszámát és nevét, a szerződés/zárjegy számát, a fajta nevét.
    + a saját neved + telefonszámod
    Esetleges ellenőrzéskor /magánszemélyt csak a rendőrség/ a magszállítót fogják keresni elsősorban, szomszédodon múlik csak.
    Termelőnek esetleg jegyzőkönyvet kell aláírnia, rendőrtől függ, hogy hol, általában csak elolvassák/fénymásolják a szerződést.
    Kender – Ipari termesztésben Majd megint gereblyézés, hogy a madarak ne egyék meg a lucerna/heremagot, ezt követően jön a kendermag ültetés szemenként,
    ha van bőven forint csak szórni kellllll, és utána gereblyézni ismét, ez nekem jó, de ideális esetben kb 1,5-2cm mélyre ülteted száraz talajban, nedvesben 1-1,5cm.
    Kender – Ipari termesztésben Nézzük meg mi az ami bejelentés kötelezettséggel jár, és mi az a tevékenység amihez kötelezően engedélyt kell kérelmezni.
    Az engedélyen gyorsan túl juthatunk: minden 0,2%-nál magasabb tetra tevékenységhez előre kérelmezett engedély szükséges, ha van bármit termelhetsz, némi megkötéssel, de erre nem térek ki.
    Kender – Ipari termesztésben A CBD megelőzte a Maryésjuana keresést 2018 július hónaptól jelenleg és folyamatosan nyílik az olló.
    Vizitib Vízi Kijött 1 új rendelet, még csak a közlönyben van és igen érdekes, tanulmányozzátok, nem fűzök hozzá semmit, de a fontosabb része 2020.03.01-től hatályos
    347/2019. (XII. 23.) Korm. rendelete
    Mcfly Nicholas Köszönöm a tájékoztatást 🙂
     
    Kender – Ipari termesztésben Amennyiben van elegendő tapasztalat 3-5kg/vetőmag/ha mennyiséggel is el lehet érni 15-20t/ha száraz kóró mennyiséget /fajta függően/, ha megfelelő a tápanyag és víz-ellátás.
    Ennek a mennyiségnek 20-40% a háncsrész, amiből a kócot készítik, könnyű szigeteléshez, kompozit és hagyományos fonalhoz.
    A háncsrész értékesebb mint a farész, a munka is több vele.
    Mcfly Nicholas Üdvözletem,engem a kenderbeton alapanyagként érdekelne. Milyen fajtát érdemes vetni és kb. mennyi a terméshozam ? Elöre is köszönöm.
  •  
    Kender – Ipari termesztésben 1-15t/ha száraz anyag hozható le fajtától, tapasztalattól, tápanyag és víz ellátottságtól függően kóróból/szárított szár/, nagyon ügyesek max 20t.
    De kezdők átlagosan 0,2-5t/ha kóróra számolhatnak az első évben.
    Fajtát hiába írok, amilyen magot szerezni lehet, elvileg bármelyik jó, ha pozdorjára/aprítva a szárított farész/gyúrsz 15-20kg mag/ha a vetőmag norma.
    A kevésbé speciális magokat 3-5ezerFt/kg 20-25kg-s zsákokban lehet megvenni, azaz bruttó 60-130ezerFt/zsák az igazán jó minőségű legális magok 5-100eFt/kg árban vannak, de a legális és nagyon kiváló válogatott magok 3millióFt/kg árban kezdődnek 100mill/Ft/kg-ig

 

Oldal megosztása