Összetartó szálak
Molnár V. József
Marcaliba visszatérve az ifjú Molnár József lett a családfenntartó. A Vitéz Kovácsffy Arnold nyugalmazott katonatiszt tulajdonában lévő nyomdában volt tanonc, e mellett mindenféle ház körüli alkalmi munkát elvállalt. Kacsákat etetett, kapált, szüretelt, könyvesboltban takarított. Kovácsffyné, aki a herceg Esterházyaknál volt korábban nevelő, próbált segíteni Molnár Józsefen. Tőle kapott először „igazi” könyveket – ugyanis addig csak ponyva irodalmat olvasott. Meghatározó élménye volt, mikor elolvasta Az ember tragédiáját. Erről így ír:
“Amikor úgy érezte (Kovácsffyné), hogy érett vagyok már rá, akkor odaadta nekem Az ember tragédiáját. Én azzal elvonultam egy vasárnap Marcali határába, végigolvastam, és úgy éreztem, hogy én valami egészen más életbe avatódtam be. Egyik percről a másikra megváltozott a szemléletem, ahogy végigolvastam a könyvet. Estefelé ballagtam haza, napszentülte előtt, és éreztem, hogy szinte minden porcikámban kicserélődtem.”
Molnár V. József: Valaki bennem tovább él… 17. o.
- Ég és föld ölelésében: Tanulmányok a gyermekvilágról. Örökség könyvműhely, 1998
- Kalendárium: Az esztendő körének szokásrendszere. Örökség Könyvműhely, 1998
- Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. Örökség könyvműhely, 1999
- Hétboldogasszony: Főnix Könyvműhely “Múltat s Jövendőt” Közművelődési Egyesület, Debrecen, 2001
- Újraszülető világ: A kisgyermek rajzos üzenete. Örökség Könyvműhely, 2009
- Valaki bennem tovább él…: Molnár V. József élete és hitvallása. Ős-Kép Kiadó, 2010
- Az emberélet szentsége. Főnix Könyvműhely “Múltat s Jövendőt” Közművelődési Egyesület, Debrecen, 2011
- Örökség: Válogatott tanulmányok 1994-2011. Ős-Kép Kiadó, 2011.
- Világ – virág: A természetes műveltség alapjelei, és azok rendszere. Ős-Kép Kiadó, 2013
- Örökség. Válogatott tanulmányok, 1994-2011; 2. bőv. kiad.; Ős-kép, Bp., 2013
- A magyar lélek képe. Az emberi élet fordulói néphagyományunkban; Hun-idea, Bp., 2014 (Magyarságtudományi füzetek)
- A nap arca. A gyermekrajzok üzenete; Ős Kép, Bp., 2014
- Hétboldogasszony; Két Hollós, Bp., 2015 (Hazatalálás füzetek)


Előadásai:
Mester Károly

Mester Károly agrármérnök állattenyésztőként mintegy 30 éve foglalkozik állatokkal, több mint 20 évet dolgozott szakmai vezetőként egy nagyszámú sertéstelepen. A szakember először állatoknak kísérletezte ki saját gyártmányú gyógyhatású esszenciáját, amely annyira hatásosnak bizonyult, hogy később emberi fogyasztásra szánt étrend-kiegészítő változatát is előállította.
– Nagyon nagy a hasonlóság az ember és a sertés szervezete között. Nem véletlen, hogy kezdetben sertésektől „kölcsönvett” szívbillentyűt ültettek be emberekbe. Sőt, az első pajzsmirigy- és inzulinhormon-készítmény is a sertésből izolált gyógyszer volt. Az embereknek és a sertéseknek is hasonló, a modern kori táplálékok által kiváltott gasztroenterális betegségeik vannak. A sertések vérzéses bélszindrómája ugyanaz, mint a humán Crohn-féle betegség, továbbá a kismalacok is lehetnek leukémiásak, csak azt cirkovírusos sorvadásnak hívják – kezdi a történetét Mester Károly, aki Magyarországon és külföldön mintegy 250 nagy létszámú sertéstelepet járt be.
A Szarvashoz közel eső 600 négyzetméteres üzemben Mester Károly saját fejlesztésű, teljesen rozsdamentes technológiát fejlesztett ki. Az esszencia gyógynövény moduljai többek között főzéssel, áztatással, forrázással és tinktúrázással készülnek. A természetes komplexek és kelátok készítését szabadalom védi. Tervek szerint a piaci igények alapján a következő évre megduplázzák a termelést, figyelembe véve, hogy egy komoly Svájci forgalmazó is érdeklődött a termék után.
A Herbafulvo essencia egy humán étrendkiegészítő ital, mely kizárólag természetes anyagokból készül. Fő alkotóelemei: fulvosav, védett arginin (argininfulvosav komplex), parajdi sóiszap elektrolit, almapektin és gyógynövények: máriatövis, fekete áfonya levél, mezei sóska, ánizs, édes kömény, orvosi székfű, csipkebogyó. A Herbafulvo essencia megálmodója Mester Károly, akinek állattenyésztő agármérnökként több évtizedes tapasztalata van a takarmányozás élettan területén, és a nevéhez fűződik egy állatgyógyászati gyógyhatású készítmény, amivel páratlan terápiás hatást tudott elérni a több tízezer haszonállat esetében. Elemezve a problémakört és az elért eredményeket, világossá vált, hogy a mai ember táplálkozásából eredő nemkívánatos terhelések – pl. szabad aminosavak, GMO szója, fruktóz, stb. – megegyeznek a haszonállatoknál bizonyított és tapasztalt kórélettani következményekkel. A Herbafulvo gyógynövény összetevői több területen fejtik ki hatásukat: – a bélrendszer hasznos bélbaktériumait támogatják, – a fekete áfonya levél főzete szerepet játszik a vérkeringés, a vérnyomás és az inzulin rezisztencia szabályozásában. – az édeskömény és az ánizs termése fokozza a vizelet kiválasztást, illóolajainak hatóanyagai a húgyutakban baktérium fejlődést gátló hatást fejtenek ki. – a máriatövis mag vízben és olajban oldódó hatóanyagai mind bekerültek az esszenciába, védelmet biztosítva a máj és vese számára. A Herbafulvo essencia egyediségét és különlegességét többek között a fulvosavhoz kötött arginin, az úgynevezett „védett arginin” adja. Hatásmechanizmusa a következő: Az oxigént a hajszálerek szállítják. Ha nem elég kiterjedten hálózzák be a testünket, vagy ha nem elég tágak, akkor nem megfelelő a szervezetünk oxigén ellátása. A mikrokapillárisok -hajszálerek- megfelelő tágassága a nitrogénmonoxid jelenlétén alapszik. A nitrogén-monoxid az a szignál, amely beindítja azt a biokémiai eseménysort, amelynek eredményeképpen az erek kitágulnak, s ezáltal a vérnyomás csökken, így a nitrogén-monoxid a vérnyomás szabályozásának egyik meghatározó eleme. (forrás: Természet Világa, 130. évf. 4. sz. 1999. április, 146–151. oldal)
A nitrogén-monoxidnak fontos szerepe van a sejtes immunitás hatékony működésében, képződésének a hiánya súlyos immunproblémákat generál és növekszik a szervezet daganatos kockázata. Ez a nitrogén-monoxid molekula az argininből képződik. A fulvosav a termék mozgatórugója, mely a huminsavak közé tartozó molekula. Kivételesen értékes tulajdonsága, hogy reakcióképessége miatt, a környezetében lévő molekulákkal, aminosavakkal és fémekkel kötést képez. Egy molekula fulvosav több mint hatvan másik molekulával tud összekapcsolódni. Ez a tulajdonsága teszi központi szereplővé a termékben, hiszen mind az arginin, mind a harmadik összetevő, a parajdi sóiszap is fulvosavval kötött formában kerül az essenciában, és ezáltal hatékonyan felszívódó formában lesz jelen a bélcsatornában. Korunk általános – szinte a legtöbb embert érintő – problémája az emésztőrendszeri betegségek mind gyakoribb előfordulása: hasi diszkomfort, fájdalom, puff adás, gázosodás, émelygés, hányinger, refl ux. Az almapektin egy természetes prebiotikum, amely a bélfl órát táplálja, gélt képez a bélcsatornában és nyálkahártya bevonó hatású. A pektin anyagok jótékony hatású, természetes méregtelenítők. A vízben oldódó, fermentálható rostok a vékonybélben ellenállnak az emésztésnek és a felszívódásnak, azonban a vastagbélben fermentálódnak. Ennek a folyamatnak az elsődleges szerepe a bélcsatornabeli immun -és nyirokrendszer müködésének támogatása. A Herbafulvo fogyasztása folyamatosan ajánlott, ugyanis azok a háttérhatások, melyek következményei létrehozták ezt a találmányt, folyamatosan érnek minket, gyengítve szervezetünket. Ha hatékonyak akarunk maradni, nekünk is folyamatosan kell védekeznünk! Ezért van szükségünk naponta a Herbafulvo essenciára. Hatékony és elégséges adagja napi 0,4 milliliter testtömeg kilogrammonként. Ez egy 75 kg-os embernek napi 30 milliliter Herbafulvo essenciát jelent. Fogyasztását a nap első felében étkezés után javasoljuk. Nincs ellenjavallata sem az összetevők, sem a hatásmechanizmusa alapján. A Herbafulvo essencia élethosszig, folyamatosan fogyasztható.


Irodalom:
A Herbafulvo közvetve erről az oldalról is megrendelhető. Ez a termék része a “túlélőcsomagnak”, amit a karantén alatt fejlesztettünk ki.
Javasolt napi mennyiség 30-40 ml.
Jellegzetes íze miatt érdemes elegyíteni más élelemmel, ami többek számára megkönnyíti a fogyasztását. Sokan mondják, hogy a Herbafulvo a modern Béres csepp. Olyan hiánypótló szerepe van, mint a Béres cseppnek volt, ami a talaj további elértéktelenedése miatt már nem elegendő önmagában a pótlásra.
A portálon sokféle innovatív megoldást bemutatunk. Az ezekhez kapcsolódó termékek sokfelé kaphatóak máshol is. Mi arra törekszünk, hogy az innovátorok saját vállalkozásaihoz irányítsuk az érdeklődőket, elsősorban őket szeretnénk ezzel erősíteni.
A termékek kombinációinak fejlesztése sokoldalú munka, komoly összefogást igényel. Arra törekszünk, hogy időszerű ajánlásokat tehessünk ahhoz, hogy az érdeklődők hatékonyabban erősíthessék stabilitásukat, gyógyhajlamukat, ezáltal az egészségüket építhessék. Ugyanez betegeknek egy támaszadó alapkúrát is jelenthetnek, amit bárki az otthonában megtehet, hogy elősegítse az orvosi kezelés eredményességét.
Webináriumok
A munkáim következményeként számtalan elismerést, biztatást, de kritikát is kapok.
A kritikák különfélék.
1.Túl tudományosan mondom el, nem érthető az illető számára.
- Egy adott témát nem fejtek ki részletesen, érdekelné a mélyebb összefüggés
A számtalan változás állt be a táplálékláncban az elmúlt 60 évben:
- A talajban talajmikroorganizmusok száma drasztikusan lecsökkent, a faj összetétel egyensúlyi állapota felborult.
- A takarmány növények és élelmiszer növények a 60 éves vegyszer felhasználás eredményeként terheltek lettek hormonhatású, a mikrobiomra és a testi sejtekre toxikus vegyszerekkel.
- A genetikailag módosított fajták termesztése közel 30 éves, térnyelésük egyre nagyobb a takarmány, élelmiszer,és ipari növények tekintetében (gyapot), használatuk jelentős hatást gyakorol az állati termékekre, de közvetlenül az ember egészségére is.
- Megváltoztak az élelmiszer feldolgozási módszerek is, valamint új élelmiszer alapanyagok és adalékok jelentek meg.
- Az emberi mikrobiom és az ember egyensúlyi állapot összefüggésében melyek azok a kiváltó okok, amelyek egy emberben az alapregulációt, a belső egyensúlyt elrontják és kialakul a betegséget megelőző, harmónia vesztéses helyzet.
Terveim és reményeim szerint egy sorozatot indítok. Egy-két havonta lesz új anyag.
Ezek a téma jellegéből adódóan rövidebb-hosszabb elemző powerpoint-os előadások lesznek, amelyek kellő mélységben és tudományos alapossággal mutatják be, hogy mi rontja el a teremtett világ rendjét, mit kellene másképpen csinálni, hogy megőrizzük a harmóniánkat és az egészségünket.
Magam azon a véleményen vagyok, hogy a természettudomány is része kell, hogy legyen egy ember műveltségének, ezt próbálom közvetíteni. Például egy szülő minden esetben dönt a gyermeke egészségéről, amikor például minden olyan csokoládét megvesz a gyerekének, amiben pálmaolaj van.
Tehát ezek az előadások azoknak készül, akik igénylik és fogékonyak a tiszta biológiai törvényekre.
Az előadások először Mester Károly youtube csatornájára kerülnek fel. Köszönöm a Béky Tanár Úrnak a lehetőséget, hogy a Vitalitás facebook oldal követői is láthatják. Természetesen köszönöm mindenkinek, aki megosztja!
Az első komoly munka a mindennapi táplálékunkról szól.
„A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma…”
Adalékos kenyér, élesztős kenyér, kovászos kenyér, teljes kiőrlésű – és fehér lisztből készült kenyér. Melyiket válasszam?
Hogyan alakul ki a glutén érzékenység az adalékos kenyéren. Hogyan hozza létre a lyukas bélszindrómát a teljes kiőrlésű adalékos kenyér.
Miért kockázatos a teljes kiőrlésű adalékos kenyér a szervspecifikus és szisztémás autoimmun betegségek kialakulásában.
A videó megtekintése ingyenes regisztrációhoz kötött.
Sárkány Péter

Okleveles kertészmérnök, borász (oenologue), élelmiszerminősítő szakmérnök, nemzetközi okleveles borbíráló, tanácsadó, szakértő, jelenleg aktív vállalkozó, aranydiplomás.
Évekig volt a MÉTE Borászati Szakosztály titkára, majd elnöke, szakértője. Miniszteri delegált volt a Nemzetközi Szőlészeti Borászati Szervezet (O.I.V.) Bor és Egészség Munkabizottságába és az EU civil fogyasztóvédelmi szervezet (BEUC) és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület borászati szakértője. Nemzetközi borújságíró: www.fijev.org és World Association Wine & Spirit Writers Journalist (WAWWJ) tagja. A Promontórium Borlovagrend tagja. Francia ösztöndíjas volt 1973, 1980, 1981-ben és 1999-ben a francia agrár miniszter lovagrendi kitüntetettje (1999. Párizs). Arany fokozatú Kiváló Feltaláló (MÁRKA üdítőitalok, egyéb találmányok; első tankpezsgő típusok kialakítása, szőlőmag termékek fejlesztője).A rendszerváltás után meghívást kapott több világ-, és nemzetközi borversenyre (bíráló, bizottsági elnök, OIV-delegált). Rendelkezik a magyar emeltszintű borbírálói oklevéllel és más külföldi borbírálói szakmai elismeréssel. Minden évben összeállítja és közzéteszi a nemzetközi versenyek elérhetőségét. Hobbija a szőlő- és bortermelés, saját szőlője, pincéje van és széleskörű a nemzetközi kapcsolata, vállalkozóként részes az első hazai hidegen-sajtolt szőlőmag olaj és mikroőrlemény előállításában és forgalmazásában. www.szolomaginfo.hu Több, mint 20 évet a KÉKI-ben dolgozott. Előadásokat, bemutatókat tart és publikál szaklapokban, magazinokban. Gasztronómiai ismereteit sommelierként szerezte; dolgozott a vendéglátásban és a Gundellben. A Magyar Sommelier Szövetség oktatói kategóriában 1918-ban Par Excelence díjban részesítette.
Kapcsolat: p.sarkany69@gmail.com +36 30 2130413;
A főbb elismert nemzetközi borversenyeken méltón képviseli Magyarországot:
22. Vinalies Internationales, Párizs (17-x)
14. BACCHUS, Madrid (6-x)
54. Monde Selection, Bruxelles (12-x)
24. Mondial du vin et des spirits, Bruxelles (15-x)
58. Vino Ljubljana (14-x)
15. Les Citadelles Du Vin, Bordeaux (12-x)
23. Concours Int. Vins de Montagne, Aosta (12-x)
14. Vinoforum, Cseh közt. (8-x)
20. Mundus Vini, Németország (20-x)
4. Sauvignon Forum, Lednice (4-x)
17. VINAGORA Int. Budapest (14-x)
12. Emotions: Merlot and Cabernet Bergamo (12-x)
14. Rosé du Monde Cannes (7-szer)
21. Sélection Mondiales des Vins Canada (6-x)
8. Terravino MIWSC Izrael (2-x)
Brazília, Dél-Afrika Portugália, Kisinyov, Bukarest, Szófia, Bécs, stb.
5.500 Ft
JAVASOLT ADAGOLÁS | Felnőtteknek 1, gyermekeknek fél mokkáskanál naponta. Lévén, hogy egy púderfinomságú por, mindenképpen folyadékba elkeverve, lassan pépesítve javasoljuk. Ízlés szerint lehet vízbe, joghurtba, kefirbe, müzlibe, turmixokba, smoothiekba, rostos gyümölcslébe elkeverve fogyasztani. A mikro-őrleményt belesüthetjük kenyérbe, zsömlébe, vagy akár muffinba is. |
---|---|
RECEPTJEINK | KÉKSZŐLŐMAGOS „NUTELLA”:
Hozzávalók: Elkészítés: – REGGELI VITAMINKOKTÉL: Hozzávalók: Elkészítés: |
Leírás
A légtechnikai mikro-őrlésű eljárásnak köszönhetően, szervezetünk számára tökéletesen hozzáférhetővé válhatnak a kékszőlő magjában és héjában található antioxidánsok. Az egyedi gyártás során, a mikro-őrlésnek köszönhetően átlagosan 10-20 mikron méretű szemcsenagyságot sikerült elérni (a fehér búzaliszt: 50-150 mikron). Kizárólag hazai forrásból származó, ellenőrzött kékszőlő magot használunk fel. Folyamatos laboratóriumi vizsgálatok mellett törekszünk az elért magas minőségre.
Az eddig ismert szakirodalmi adatok szerint a Föld összes növénye közül a kékszőlőmag az egyik leggazdagabb forrása a polifenoloknak. Antioxidánsok mellett megtalálható még benne az E-vitamin, flavonoidok, linolin sav és a rezveratrol nagy koncentrációban. A porított „teljes kiőrlésű” szőlőmag nagyobb mennyiségben tartalmaz rostanyagot, szénhidrátot, fehérjét, esszenciális zsírsavakat, nátrium, kalcium, foszfor, kálium, magnézium, vas, mangán, réz, cink, bór, molibdén és egyéb nyomelemeket is.
A szőlőmag-kivonat vízben és zsírban oldódó alkotórészeket egyaránt tartalmaz. A sejthártyán áthatolva az egész szervezetben képes kifejteni antioxidáns kapacitását. Azon ritka anyagok egyike, amely képes áthatolni a vér-agy gáton, így védeni az agysejteket a károsító hatásoktól. A VINISEERA® kékszőlőmag mikro-őrleményben mért hasznos összpolifenol tartalom eddigi csúcsa közel 4000 mg/100g volt. A majd 4000 polifenol közül alig 100 ismert a modern tudomány által. A polifenolok lényegében csersavak (tanninok), melyek a szervezetben nemkívánatos fehérjéket és mikro-organizmusokat kicsapják, kicserzik. Nemzetközi kutatások mutatják, hogy a természetes antioxidánsok előnyösek az érelmeszesedés, szívbetegségek, egyes daganatos megbetegedések és az agy-, idegrendszer károsodása ellen, valamint gátolják a gyulladásos, allergiás tünetek kialakulását. A sejteket és az érrendszert védő antioxidáns polifenolok biológiai hasznosulása nagyon jó, könnyen felszívódnak a bélrendszerben, kiváló gyulladáscsökkentők, ezért már kis mennyiségben is hatásosak lehetnek. Továbbá csökkenthetik a magas vérnyomást, a káros koleszterin- és vércukorszintet, valamint javíthatják a vér oxigénfelvevő képességét és védik a májsejtek membránját a méreganyagok károsító hatásaival szemben. Orvosi adatok szerint a visszér elleni gyógyszerek egyik alapanyaga a szőlőmag-kivonat. A szőlőmag mikro-őrlemény ugyan nem helyettesíti a kiegyensúlyozott étrendet, az egészséges életmódot és a mozgást, de megvédheti a sejteket a szabadgyökök károsító hatásaitól, erősíthetik az immunrendszert valamint a betegségekkel szembeni ellenálló képességet. A szőlőmag mikro-őrlemény segítheti a zsírégetést (fogyókúra) és enyhén vízhajtó hatású. Bőrünk ráncosodását, petyhüdtségét (cellulitis), a kollagén-, elasztin szövetek változása okozza. Számos irodalmi adat, és eddigi egyéni tapasztalat, referencia a fentieket igazolni látszik, de a korábbi ismereteinket (szőlő-, borkutatást) is alátámasztják. A VINISEERA® fogyasztói a betegségekből gyorsabban gyógyulhatnak, fizikai és szellemi teljesítményük az élet minden területén növekedhet, azaz van esélyük jobban és egészségesebben élni.
A kékszőlőmag és -héj mikro-őrlemény keverék nem gyógyszer, csak egy természetes élelmiszer, így hatását nem máról holnapra, hanem hosszú távon és személytől függően, egyéni módon fejti ki. Az ajánlott fogyasztási javaslatot betartva nincs ismert mellékhatása.
Személyes tipp: Heveny betegségek során, műtétek utáni regenerációban, kimerült-legyengült egészségügyi állapot, illetve a fent felsorolt krónikus betegségek esetében ajánljuk. Aktívan sportolók számára is hasznos lehet.
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.