A természetgyógyászok és az orvosok közötti hosszú ideje tartó szakmai dialógus újabb határkövéhez érkezett: január óta több megbeszélés után körvonalazódott egy kölcsönös konszenzus alapján létrejött megállapodás, ugyanis megalakult 2019. május 24.-én, péntek este – gondos előkészítő munka után – a Magyar Integratív Medicina Szövetség.

A szövetség célja az ernyőszervezetbe hívni azon társaságokat, alapítványokat és civil szervezeteket, akik a természetes gyógymódokat gyakorolják, tagjaik bejegyzett társaságban tevékenykednek, érdekvédelmet, javaslatok letételét és kapcsolatot ígérve a szakma és a döntéshozók, kormányzati szervek, nemzetközi hasonló szövetség felé felé, ezáltal is emelve a szakma elismertségét.

Ez a valóságos kézfogás azt is jelenti, hogy az orvosok és diplomás egészségügyi szakemberek közösen szeretnének előrelépni céljaik érdekében, ami az első ilyen összefogás ezen a vonalon.
Az alapító 18 egyesület képviselői lettek az alapítók, egyúttal az első vezetőség tagjai, akik közül 5 kolléga vállalt tisztséget a létrejött szövetségben:

Prof. Dr. Hegyi Gabriella MD. PhD. elnök,
Dr. Szőke Henrik PhD., Dr. Szalkai Iván PhD., Dr. Radnai Andrea alelnökök, Daróczi Zoltán főtitkár, mint elnökségi tagok, de sok eddig is elismert és kiváló kolléga gazdagítja a vezetőséget.
Létrejött a Tudományos Tanácsadó Testület: Dr. Csiszár Róbert, Dr. Karácsony Ferenc, Ledniczky Gábor, Dr. Tamasi József részvételével.

Az első Integratív Medicina Szövetségi Kongresszus 2019. október 4-5.-én lesz a Kispesti Munkásotthonban (Budapest Teleki u. 50.), amelyre a http://rendezveny.maot.hu honlapon lehet jelentkezni.
A jelentkezők két konferencián való részvételre kapnak lehetőséget, a MAOT 34. és a Magyar Integratív Medicina Szövetség I. Kongresszusára (nemzetközi részvétellel) egyúttal.

A Szövetség és a Vezetőség nevében köszönjük a részvételt és az eszmei támogatást!

A szervezetek képviseletében a mellékelt képen szereplő vezetőségi tagok;

Madocsai Eszter – Dudás József – Liebe György – Dr. Szabó László – Székely Andrea – Dr. Széchenyi István – Dr. Radnai Andrea – Dr. Varju Márta – Dr. Szőke Henrik PhD. – Dr. Szalkai Iván PhD. – Prof. dr. Hegyi Gabriella PhD. – Ledniczky Gábor – Dr. Csiszár Róbert – Dr. Tamasi József – Daróczy Zoltán – Császi András – Dr. Karácsony Ferenc

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

2020. szeptember 18-19.-én és esetleg 20-án lesz a MIMSZ 2. konferenciája, ehhez újabb programként becsatlakozik a 10. Sino-Magyar Konferencia is kínai résztvevőkkel, akik a Hagyományos Kínai Orvoslásban segítenek újabb információkhoz.

Ugyanakkor tartjuk a MAOT 35. Kongresszusát is, valamint aktualizálódik a „WHO Integratív Medicina Divízió” meghívása így – az immár nemzetközi szintű konferenciára – remélhetőleg tovább emeli majd a színvonalat is.

(Ez utóbbi előzménye, hogy november elején a WHO Integratív Medicina Workshop-ja Makaóban 3 napon keresztül tárgyalta a tradicionális és komplementer medicina beilleszthetőségét, alkalmazását az egészségügyi ellátó rendszerekbe. Meghívott előadója volt prof. Dr. Hegyi Gabriella is, aki a közép-kelet európai régió képviselte és dolgozott a workshop-on. Ennek eredménye lett az is, hogy az elképzelések szerint „WHO Collaborating Center” létesülhessen a a PTE-n, ami nemzetközi munkát és kapcsolat felvételt eredményezhet a jövőben.

Prof. Dr. Hegyi Gabriella elnök

Tagszervezetek - elbűvölő bővülő rendszer

Fontos iratok, közlemények

A Szövetség állásfoglalásai, háttérinformációk

Aktualitások COVID 19 kapcsán

A Szövetség állásfoglalása

A teljes állásfoglalás és további szakirányú ismeretanyagok alább találhatóak.
Interjú Prof. Dr. Hegyi Gabriellával

Szakmai anyagok

Töltse le új brosúránkat, hogy többet megtudjon a SARS-CoV-2 kutatáshoz használt nagy eszközkészletünkről:

  • Új eszközök a SARS-CoV-2 kimutatására sejtekben és szövetekben.
  • Egyszeres és multiplex immunoassay oldatok a citokin vihar monitorozására.
  • Kiváló minőségű reagensek az izoláláshoz, optimalizált készletek a differenciálódáshoz és expanzióhoz, és áramlási citometriával validált antitestek az immunsejtek azonosításához.
  • Innovatív technológiák és műszerek, amelyek nélkülözhetetlenek az anti-SARS-CoV-2 terápiák fejlesztéséhez

Biotechne folytatás: 2019 végén új, SARS-CoV-2 nevű koronavírus alakult ki, amely gyorsan elterjed az egész világon, és 2019 koronavírus-betegséget okoz (COVID-19). A COVID-19 légzőszervi betegség, amely a legtöbb egyénben enyhe tünetekkel jár; bizonyos embercsoportok esetében azonban a válasz súlyosabb lehet, és fokozatos légzési elégtelenség miatt halálhoz vezethet. E járvány terjedelmében a tudósok szorgalmasan megpróbálják meghatározni a SARS-CoV-2 fertőzés kórokozó mechanizmusait a hatékony kezelések kidolgozása érdekében. Az élettudományok kutatási ágazatának vezetőjeként a Bio-Techne erőforrásokkal rendelkezik a koronavírus-kutatás támogatására. 

A Lethbridge-i Egyetem egy egyedi kannabiszterápiák kidolgozására összpontosító vállalattal (Pathway Rx) és egy kannabinoidok kutatására és fejlesztésre összpontosító vállalattal (Swysh) együttműködve megállapította, hogy a kannabisz kivonatok ígéretesek lehetnek a COVID-19 kiegészítő kezeléseként. A Lethbridge-i Egyetem biológia professzora és a Pathway Rx vezérigazgatója, Dr. Igor Kovalchuk szerint, bár a legsikeresebb kivonataik további kiértékeléseket igényelnek, ez a tanulmány elengedhetetlen az orvosi kannabisz koronavírusra gyakorolt ​​hatásainak jövőbeni elemzéséhez.

tanulmány eredményei azt mutatják, hogy ezek a kannabiszfajták hasznos és biztonságos kiegészítőkké válhatnak a COVID-19 kezelése során.

“Tekintettel a jelenlegi szörnyű és gyorsan fejlődő járványügyi helyzetre, minden lehetséges terápiás lehetőséget és megoldást meg kell fontolni” – mondja Kovalchuk. “Kutatócsoportunk aktívan együttműködik partnereinkkel a klinikai vizsgálatok elvégzése érdekében.” A Pathway RX égisze alatt Kovalchuk több mint 1000 kannabisz hibridet hozott létre, és biológiai aktivitásuk megismerése érdekében emberi szöveteken és sejteken tesztelte ezeket. Ezeket a fajtákat szabadalmaztatták és jelenleg a Sundial Growers rendelkezik licenccel felettük. Sundial Growers egy alberta-i székhelyű licenccel rendelkező kannabiszgyártó és egyúttal a Pathway RX partnere.

(forrás: https://kenderter.eu/hireink/a-kanadai-lethbridge-i-egyetem-tudosai-uj-orvosi-kannabiszfajtakat-nemesitettek-amelyek-esetlegesen-segithetnek-a-covid-19-kezeleseben/)

Agóra

Ötletek, koncepciók bemutatása.

Erről a fórumról minden résztvevő tovább oszthatja a bejegyzéseit a saját oldalára, csoportjaiba, honlapjára is.

Általános életmódtanácsok, melyek a vírusjárványtól függetlenül is megszívlelendőek

A vírusjárvány jelenségének értékelése sokféle nézőpontból lehetséges. Ami vitathatatlan bármely nézőpontból nézzük is, az az, hogy a civilizációnk a vesztébe rohant, és most megtorpant.

A tanulságokat le kell vonni, a korábbi irány nem tartható. Ez egyaránt vonatkozik az ipari szennyezésekre, a szokásainkra, amivel a szemetet szaporítjuk, a hazugság alapú életvitelre, és a messzemenőkig egészségtelen életmódra.

Megújulásunk játékszabályaihoz biztosan hozzá kell tartozzék, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az egészség elérésére és fejlesztésére. Korábban sem lett volna szabad elhanyagolni magunkat, a stabilitásunkat, az érzelmi kommunikációnkat és a kreativitásunkat. Hosszan sorolhatnánk mindazon területeket, amit feláldoztunk egy látszat fejlődés oltárán, ami inkább elkorcsosulás volt.

Ne kapkodjunk, ne csak valamit tegyünk, hanem a szükséges elegendőt egyszerre, annak a belső, szervezetünket éltető igénynek megfelelve, hogy magas szintű összhangot teremthessünk testi-lelki-szellemi síkon egyaránt. Jeleskedjünk mostantól abban, hogy az egészségünket építjük, felszínre hozzuk elfojtott képességeinket, amelyek mindannyiunkban ott rejtőznek, de helytelen életvitelünk révén nem volt lehetőségünk kibontakoztatni ezeket. Azt hittük, hogy csak az elvonult papi rendek birtokolhatnak olyan tudást, amivel “emberfeletti” erővel rendelkezhetnek, pedig egyszerűen csak a lefojtott képességeink miatt hittük azt, hogy a szerzetesek tudása emberfeletti. Ahogy feltisztul a tudatunk, kibontakoznak a képességeink, úgy válik egyértelművé, hogy a képességek nagyon emberiek, és mi is rendelkezhetünk velük, ha nem a félelmeink rabságában élünk, hanem az öröm, a szeretet, a becsület nemesíti meg a lelkünket. Ez mostantól nem azt jelenti, hogy mindenkinek elhiszünk bármi jót, mert jólesik hallani, hanem magasabb szintű kritikával meg tudjuk különböztetni a jót akarót a jót tettetőtől. Nem más kárára, hanem a saját és szeretteink érdeke védelmében képesek leszünk másféle döntéseket hozni, fejlesztjük a tudatosságunkat az élet minden színterén, és nem tartjuk meg a szerzett tudásunkat, hanem a lehető legszélesebb körben megosztjuk ezt. Ezek valós értékek, felbecsülhetetlenek és nem számszerűsíthetőek, nem válthatóak játékpénzre.

A legfőbb értékeink a perceink, amiket a tudatunk kitágítására, egymásról gondoskodásra, egészségünk ápolására fordítunk. Nem másra, például nem hivalkodásra, hataloméhség táplálására, vagyon halmozására fordítunk, hanem arra, hogy élünk. Az élettel töltött percek megerősítenek bennünket, a percekből órák, napok, hetek, hónapok és évek lesznek, s ha mindvégig megőrizzük ezt a képességünket, azaz élünk, akkor a mostani képességeink megerősödnek, kibontakoznak. Megismerjük a valódi gazdagságot, ami emlékekből, visszamosolygó szempárakból, szívmelengető ölelésekből, és nem utolsósorban megtisztult levegőből, vízből, élettérből áll. Egy gyönyörű, felemelő filmet láthatunk így lepörögni lelki szemeink előtt, miközben átvonulunk az örök vadászmezőkre.

Ezek azok az értékek, amiket akkor érünk el, ha keskenyebb ösvényen, az egészégtudatosság fejlett szintjén élünk. A feladatunk többek között az egészségünk fejlesztése, a stabilitásunk növelése.

A portálon olyan módszereket mutatunk be, melyek a belső egyensúlyunk stabilizálását szolgálják. 

Több témában elhelyeztünk élménybeszámolók beküldésére alkalmas részt, így az alábbi pár sorban is megtalálható ez. Az élmények részben a spontán gyógyulások lehetnek, részben a komplementer és integratív medicina, valamint a hagyományos orvoslás által nyújtott módszerekkel kapcsolatosak. Egymástól tanulunk. Kérünk mindenkit, hogy bátran ossza meg élményeit, amiket a blog menüpontban teszünk közzé. Ott lesznek elérhetőek – reményeink szerint egyre növekvő számban.

Személyes tapasztalatok, gyógyulási élmények az integratív medicina módszereivel

Share this Page