Akikre tisztelettel emlékezünk
Szentgyörgyi Albert imája
Uram! E drága bolygót adtad nekünk lakóhelyül, rejtett, titkos kincsekkel tele, Képessé tetted művedet megérteni…
Uram, legyünk társak az alkotásban, dolgozzunk tovább műved nyomán, hogy bolygónk a bőség, boldogság és az összhang erős otthona legyen!
Szent-Györgyi Albertet nem kisebb dolog foglalkoztatta egész pályafutása alatt, mint az ÉLET mibenlétének megfejtése. Egy alkalommal úgy fogalmazott:
„Ha az élet alapvető építőkövei a fehérjék, az ÉLET nem más, mint a fehérjék felszínén táncoló elektronok.”
Minden betegség molekuláris szinten kezdődik, így végső soron a gyógyítást és a betegségmegelőzést is molekuláris szinten kell elérnünk. Szent-Györgyi Albert jött rá arra, hogy a molekulákban fontos lehet az elektronok eloszlása, és az ötvenes években hangsúlyozta, hogy „a nehezen érthető kvantummechanikai számítások és a betegágyak között talán nem is olyan nagy a távolság, mint ahogy azt eddig hittük”. Ezzel megnyitotta egy új irányzat, nevezetesen a kvantum-orvostudomány kapuit, melynek értelmében minden betegséget egy hibás elektroneloszlás okoz, és a gyógyítás érdekében szükségszerű ezzel foglalkozni.
Azt a kezelési típust, amit az okok megszüntetésére ilyen szubmolekuláris szinten végezhetünk, „elektronperturbációs terápiának” hívjuk. Az emberi szervezet ugyanis mindössze 25 gramm elektront tartalmaz, de ennek a 25 gramm elektronnak az eloszlása adja az egészséget vagy a betegséget. Az orvostudomány feladata tehát az lenne, hogy menedzselje a 25 gramm elektron eloszlását, aminek a mindennapi gyakorlatával még természetesen várnunk kell. Ennél a harmadik gyógyítási szintnél, vagyis a kvantum-orvostudománynál, a perturbációs terápia lesz a „csúcstechnológia”.
A magyar természetgyógyászat atyja
Dr. Oláh Andor

Dr. OLÁH ANDOR TERMÉSZETES ÉLET- ÉS GYÓGYMÓD RENDSZERE
